Történetünk: ahogy Isten ujja írta az üdvtörténetet

a tér-idő homokjában velünk és általunk

az adott politikai-társadalmi keretek között

1./ 1955-1985: az első 30 év, ami a magyar egyház számára az
üldözés időszaka.

2./ 1985-2000: a folyamatos politikai enyhülés és a szabadság ideje.

3./ 2000-napjaink: az értékvesztett, dezorientált, fogyasztói társadalom
közege.

1./ 1955-1985 „HŰSÉGES AZ ISTEN, aki által meghívást nyertetek

Fiának, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak közösségébe." (1Kor 1,9)

A hűséges Isten – mint az Egyház kezdetei óta sokfelé – a külső körülményektől függetlenül hívja meg az ő dicsőítésére, szolgálatára, a szerzeteséletre követőit.

A szerzetesrendek működésének betiltása után, 1955. szeptember 8-án, Budapesten, egy albérleti szobában – a monasztikus élet minden külső feltétele és lehetősége nélkül –Tímár Ágnes örökfogadalmas ciszterci nővérrel három fiatal lány elkezdte a szerzeteséletet az Evangélium és Szent Benedek Regulájának vezetésével. Mert megakadályozhatja-e bármi is Isten hívó szeretetét? És megtilthatja-e bármi is a meghívott személy válaszát? A változatlan Isten mellett elkötelezett élet, változatlan lényegét mindig is a változó világ adottságaiban kellett megélni.
A közösség neve, – ahogyan a ciszterci monostorokban hagyomány a Szűzanyának pártfogásába ajánlani – Boldogasszony Háza, rövidítve: BH. Kezdettől elsődleges küldetésüknek tekintették, hogy „meg ne szűnjék Magyarországon a monasztikus szerzetesek közös liturgikus imádsága, a zsolozsma”.

1961. febr. 6/7: az első letartóztatás, börtön. „Isten pedig hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.” (1Kor 10,13)

Az 1961-es koncepciós perhullámban letartóztatták a közösség elöljáróját és még három nővért,

valamint saját lakásán Lénárd Ödön „kereten kívüli” piarista atyát, aki a közösség lelkivezetője volt.

Amikor a házkutatás befejeződött, a „kinn maradottak” – az elöljáró kényszerű távollétének idejére – Mónikát választották meg elöljárónak. Így a felelősséget ő hordozta nemcsak a közösség kinti tagjaiért, hanem a börtönben lévőkkel a legteljesebb belső egység megőrzéséért is.

Ennek egyik jele volt a Boldogasszony Házának Kalendáriuma, melyben nap-nap után a szabadulásig hátralévő napok jelzésével külön szeretettel és pár gondolattal egy kinti testvér felajánlotta napját a börtönben lévő testvéreiért.

Mónika a „bentiek” szabadulásáért ajánlotta fel életét, és mindent elkövetett, hogy sorsközösségben legyen velük. Életáldozatát az Úristen elfogadta. 1962. december 13-án bekövetkezett halála. 1963. március 21-én általános amnesztiával mindenki, aki egyházi ügyben volt elítélve, szabadult. Március 21-e Szent Benedek ünnepe és egyben Mónika születésnapja.

Küzdelmeit, lelki fejlődését és mély hittel átitatott szeretetét ismerhetjük meg feljegyzéseiből, naplójából, amely először német nyelven, Hans Urs von Balthasar előszavával került kiadásra 1982-ben, majd francia nyelven ’89-ben, ezt követte a magyar nyelvű kiadás 1990-ben. 1995-ben francia nyelven jelent meg Mónika Levelezése. 1996-ban nyert kiadást a Napló olaszul.
„Isten pedig hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.” (1Kor 10,13)

A börtönből történt szabadulás után a közösség teljes létszámú együttléte szinte lehetetlenné vált. 1963. nyarától kezdve budapesti központtal vidéki városokban – Miskolc, Tarján, Komló, Veszprém, Szeged – 3-4 nővér élt egy-egy albérletben. Együtt imádkoztak és élték az egyszerű emberek munkába járó, fáradságos életét. Az életben gyökerező imádság és az imában gyökerező élet volt kontemplatív életük jellemzője.
Az összetartozást erősítette a közös eszmény: „szerzeteséletet élni itt és ma, ahogy lehet”, a rendszeres találkozások, a látogatások, a kis csoportot alkotó tagok cserélődése, és a lehetőség szerinti nagy liturgikus idők együtt-ünneplése által.

1966. ápr.19. A második börtön. Az 1966-os egyházellenes koncepciós perben Lénárd Ödönt és Tímár Ágnest „összeesküvésre irányuló előkészület” sőt, a „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel” bűntettével vádolták és ítélték el. „Bűntársaik” - a közösség tagjai - a vádiratban név szerint is szerepelnek. A börtönidőre így emlékezik vissza Tímár Ágnes a Mónika Naplójának előszavában: „A kegyelem leesdése egymás számára kölcsönös volt és kölcsönösen adott erőt. Az elítélteket az otthonlevők hűsége tartotta meg állva. Az otthoniak is bőven megélték az üldözöttség következményeit, és az ősegyház hite szerint az üldözést szenvedők vetéséből sarjadt tovább az élet”. (1989. IX. 26.)

1968-ban Tímár Ágnes szabadulása után a közösség egy csöndes helyet keresett, ahol zavartalanul megerősödhettek a közös imádság és testvéri szeretet által.

A Börzsöny domboldala fogadta be őket és egy kis faház lett az „első monostor”.

1982-84-ben épült fel Kismaroson az első kőépület.

Ez a „családi ház” szolgált évekig a nővérek „második monostoraként”.

„Isten pedig hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.”

(1Kor 10,13)

2./ 1985-2000 „Aki meghívott benneteket, az hűséges.”

(1Tessz 5,24)    

A folyamatos politikai enyhülés idején – de még a fordulat előtt – a szerzetesközösség létének hivatalos elismerése és egyházjogi rendezése megtörtént:
1987. aug.14-én: a Ciszterci Rend – önálló jogú priorátusként –saját családjának fogadta el a nővérek közösségét, Dr. Zakar Polikárp generális apát által.
1993: a monostort apátsági rangra emelték, és beiktatták az első apátnőt, dr. Tímár Ágnest.
1996: az apátság a Zirci Kongregáció tagja lett.

Az apátsági címer fehér-piros színe utal az üldöztetés idején a habitust helyettesítő fehér és piros szalagokra; a fekete-fehér mező a fény-árnyék változására életünkben, valamint a ciszterci habitusunkra; a belső és a külső címerpajzs pedig kifejezi a Ciszterci Rendbe és az Egyházba tartozást.


Az idők jeleire válaszolva 1990-ben kezdődött a jelenlegi monostor építése. Az új feladatok sokrétűek és súlyosak voltak, de a Lélek erejében a közösség belső egységének növekedését is szolgálták. A templomszentelés ünnepén – 1999. április 17-én – Tímár Ágnes apátnő így tett tanúságot erről: „A munkavezető mindvégig én voltam, ami csak úgy volt lehetséges, hogy az egész Közösség egyetlen emberként a legmélyebb egységben hordozta és megosztotta a feladatokat”.

A templom ciszterci egyszerűsége: a díszítés nélküli fehér falak, a hármas tagozódású ablakokon reggeltől estig beáramló fények – mind a lényegre irányítják az istenkeresők tekintetét. A fából készült nyitott fedélszék császárfája – ellentmondva a gravitáció szabályának – nem lefelé, hanem felfelé húz.

„Aki meghívott benneteket, az hűséges”. (1Tessz 5,24)

3./2000-napjainkig: „Mi is az Úrnak akarunk hát szolgálni, Ő a mi Istenünk”(Józs 24,18)

Minden szerzetescsalád életében jelentős fordulópont az elöljáró-váltás, de főként akkor, ha ez az alapítás után először történik meg.  Dr. Tímár Ágnes apátnői tisztéről a Monostor Konstitúciójában előírt életkor betöltése után lemondott. A konvent káptalan 2003. január 31-én Dr. Horváth Olga személyében új apátnőt választott, akit a választás után a Monostor Pater Immediatusa, Dr. Zakar Polikárp Főapát, a Zirci Kongregáció Prézes apátja tisztébe beiktatott.

A monostor kőépületének elkészülte után az élő építőkövek gazdagítása és rendeződése a feladat. Minden hivatás az Úristen hűségéről és szeretetéről tanúskodik, hiszen „Ő előbb szeretett minket” - és várja, mindennap az Ő szeretetére válaszoló hűséges szeretetünket.

2005-ben a közösség hálát adott létének 50 esztendejéért. Ebből az alkalomból Augustinus Mayer bíboros, a Szerzeteskongregáció egykori érsek-titkára – akitől

1978. februárjában

és 1983-januárjában

J. Loew francia munkáspap közvetítésével kapott hivatalos megerősítést a közösség – ezt írta Dr. Horváth Olga apátnőnek:

Tisztelendő Apátnő,

Egy összehajtogatott lap - mely néhány napja érkezett el hozzám – kevés szóval, és néhány beszédes fényképpel tájékoztat engem Közösségük útjáról, mely most már fennállásának ötven évére tekinthet vissza.
Annak idején én tudtam Közösségük nehéz kezdeteiről és lélekben sok éven át kísérhettem Ágnes Anya erőfeszítéseit. Most már annak örülök, amit Isten az évtizedek során a Nővérek fáradozása és áldozatai közben nőni engedett, és köszönetet mondok Neki kegyelmének csodáiért, Mindnyájukkal együtt.
De Önnek és minden Szerzetes-testvérének is szeretném megköszönni a hűséget, mellyel a nehézségek között megmaradtak azon az úton, melyen Önöket hívta. Kísérje tovább Önt és Önök közül mindenkit az Ő Szeretete és Hűsége, hogy abban mindegyikük növekedjék, hogy a Monostor egésze az áldás forrása legyen környezetük, hazájuk és az egész Egyház számára.
Ezért imádkozom és Krisztus Szeretetében maradok szoros egységben Önökkel.

Szívből kívánok sok áldást

A. Card. Mayer

Vissza a lap elejére