Magyar | English | Deutsch | Français
Elhunyt Tímár Ágnes O.Cist
Diaporáma
Képes összeállítás a temetési szertartásról
Élet a Monostorban
Imaélet
Testvéri közösség
Munka
Rólunk
A liturgia időpontjai
Mária Rádió közvetítés
CD-ajánlat
Történetünk
Elköteleződés Oblátusként
Imádkozzon velünk!
Adventben
Karácsonykor
Évközi időben
Nagyböjtben
Részletek a húsvéti szent három nap liturgiájából
Húsvéti időben
Pünkösdkor
Szentek ünnepein
Idézetek ciszterci szerzőktől
Közösség
Advent
Karácsony
Urunk bemutatása
Nagyböjt
Nagyhét
Húsvét
Pünkösd
Szentek ünnepei
Templomszentelés évfordulója
Szentírás vasárnap
A Monostor könyvtára
A Monostor Levéltára
Kapcsolódó honlapok
Diaporáma
Eseménytár
A megváltás örömhírének megjelenítése
25 éves a Kismarosi Ciszterci Orvosi Rendelő
Monostori Ízek honlap
Partnereink
Adatkezelési tájékoztató
Kapcsolat
Keresés a lap-tartalomban

Nekrológ

Dr. Tímár Ágnes O.Cist,

a Kismarosi Gyümölcsoltó Boldogasszony Monostor alapító apátnője,

életének 93-ik, örökfogadalmának 68-ik évében

rég óhajtott nagy vágya szerint

2020. augusztus 31-én belépett a Mennyei Atya Házába.

 

„Ha most már elvinnél… jó lenne…
Édesanyádhoz szeretnék menni…
Mónihoz szeretnék menni az Atyai Házba.
Te tudod, vársz-e tőlem még valamit…
non recuso laborem, de ha lehet, irgalmas jóságod öleljen magához…
fáradt vagyok… nagyon fáradt vagyok… de ahogy gondolod.”

(1999. április 17.)

 kep

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta,
hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm, 8, 32)

 

Hosszú élete és személyiségének minden ajándéka Krisztus keresztjének fényén és árnyékán keresztül bontakozott ki. Zarándokútja lépésről lépésre, keresztről keresztre vitt, melyen átragyogott a feltámadás fénye önmaga és mindazok számára, akikkel találkozott.


A kezdetek reménye és kemény realitása

1928. január 20-án született Budapesten. Három éves volt, amikor édesanyja elhagyta a családot. Pestújhelyen az Állami Elemi Népiskolába járt; 1938-tól az Erzsébet Nőiskola Leánygimnáziumába folytatta tanulmányait.

A II. világháború alatt elveszítette édesapját és nagymamáját, magára maradt.

A háború után az Angolkisasszonyok Intézetében folytatta gimnáziumi tanulmányait. 1945-ben részt vett a Katolikus Főiskolai Diákszövetség által Szakcson szervezett táborban, ahol megismerkedett az Actio Catholica akkori kulturális titkárával, Lénárd Ödön piarista szerzetessel. Beszélgetésük végén ezt a mondatot kapta atyától: „A Jóisten most melléd állított és egy életre, egy örökkévalóságra elvállaltalak.”

Érettségi után, 1946-ban beiratkozott a József Nádor Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Ezzel párhuzamosan aktívan részt vett az Actio Catholica munkájában.

 

Szerzeteséletének indulása – fények és árnyékok

1948-ban, amikor Lénárd Ödön atyát letartóztatták, más fiatalokkal együtt vidékre került. Zirc mellett, a ciszterci nővérek Bakonyboldogasszony monostorában kapott menedéket. Az itt töltött hónapok alatt kereste az utat, hogyan tudná segíteni „a szegény halálraítélt magyar kereszténységet.” Megérlelődött benne szerzetesi hivatása, és 1948 őszén kérte felvételét a Regina Mundi ciszterci közösségbe. Hivatásáról így ír: „Ezeket a helyzeteket, ezeket a dolgokat, amikkel találkoztam, éreztem, hogy akkor se tudok mit csinálni, ha nem alszom és nem eszem, csak megteszem, amit meg lehet tenni a mentés érdekében, belehalok és semmit sem csináltam. Akkor arra a felismerésre jutottam, hogy ha én nem tudok semmit, akkor az Úristen mégis csak tud valamit csinálni. Az egyetlen, amit tenni lehet, hogy a Jóisten mellé állok, és hadd tegyen ő. Így lettem szerzetes.”

A szerzetesrendek szétszóratása előtt, 1950. január 9-én tett egyszerű fogadalmat Somogyboldogasszony monostorában, melyet 1949-ben alapított a Regina Mundi közössége.  Amikor a nővéreknek el kellett hagyniuk monostoraikat, egy ideig a borzavári plébánián szolgált, majd Budapestre került. 1951-ben az IPARTERV-nél helyezkedett el. Szerette volna folytatni egyetemi tanulmányait, de szerzetesi múltja miatt erre nem kapott lehetőséget. 1951 őszén elöljárói kihívták Érdligetre, ahol a titokban működő Regina Mundi szerzetesközösségben 1953. január 9-én letette az ünnepélyes örökfogadalmat.

Pár hónappal később Tímár Ágnes és a ciszterci nővérek kapcsolata fájdalmasan megszakadt. Budapestre költözött, építési ellenőrként folytatta munkáját a Diósdi Csapágygyárban. Az akkor szabadult Lénárd Ödön atyával együtt felkarolta azokat a fiatalokat, akik a zűrzavaros idők ellenére azzal a vággyal éltek és keresték fel őket, hogy egészen Istennek adják az életüket.

 

Továbbhívó szó – megalkuvás nélküli elkötelezettség

1955. szeptember 8-án új fejezet kezdődött Tímár Ágnes életében: Budapesten, egy albérleti lakásban négy fiatal lánnyal megszületett – a ma Kismaroson élő – Boldogasszony Háza szerzetesközössége. „Budapesten laktam. A Semmelweis utcában egy baráti család fogadott be, és kicsiny albérleti szobámban Pambó remete életét éltem. Valamikor megkeresett egy fiatal lány, majd egy másik, és hamarosan bekopogtatott Móni… Ettől kezdve kezünkben a Regulával és egy ciszterci diurniáléval elkezdtünk „élni”. Végül is azoknak sem volt sokkal több „tárgyi segítségük”, akik Cîteaux vadonába érkeztek.” „Egy kicsit a hátunkon vittük a kolostort magunkkal. Az egymáshoz tartozást a közös napirend határozta meg. Úgy alakítottuk ki az életformát, ahogyan annak idején az első keresztény századokban elindult a szerzetesség.”

1961. február 6-án három társával együtt letartóztatták. A Fővárosi Bíróság a közösen élt szerzeteséletet az államrend megdöntésére irányuló szervezkedésnek minősítette. Hét hónap vizsgálati fogság után négy és fél év börtönbüntetésre ítélte. „Az ellenem, ellenünk felsorakoztatott erők nevetségesen és aránytalanul nagyok voltak, egy tucatnyi szerzeteséletet élő fiatal lány országdöntő lehetőségeihez arányítva. A bőszült kirohanás ellenünk döbbenetes tanúság volt arról, hogy milyen hatékonynak ismerik el az imádságot, az egyház imádságát, Isten erejét az erőtlenekben.”

Még a börtönben, 1962. december második felében kapta a hírt, hogy Mónika, a „kint lévő” közösség akkori vezetője, 25 évesen meghalt. „Súlyos csapás ért…Móni, Mónikám…az életem egyik legfájdalmasabb hiánya kezdődött el akkor, és tart mindhalálig.”

1963. március 21-én, Mónika földi születésnapján, közkegyelemmel szabadult a kalocsai börtönből.

1966. április 19-én ismét letartóztatták. Az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés címén, visszaesőként három és fél év szabadságvesztésre ítélték, hozzátéve az amnesztiával elengedett büntetés idejét is. „Másodszor minden valamivel könnyebb, és minden sokkal nehezebb. Könnyebb, mert sok minden ismert, kevésbé félelmetes. A zajok, a hangok inkább értelmezhetőek, az ember tudja, hogy a közeg sátáni, és egyedül Isten irgalmas szeretetébe lehet kapaszkodni….Egyedül a  megfeszítettet nézhetem, az enyéim hűségére gondolhatok.” 1968. november 29-én szabadult, néhány hónap elengedésével.

 

Teológiai tanulmányok

„A második börtön után elemi erővel tört fel bennem a vágy, hogy tanulni szeretnék. Tudományokkal szeretnék foglalkozni, amelyek Isten megközelíthetetlen világát abba az elérhető távolságba hozzák, ameddig ész és intuíció elmenni képes.”

Udvardy József, szeged-csanádi megyéspüspök külön engedélye révén elvégezte Szegeden a teológiát. Doktori értekezését a párizsi Institut Catholique patrisztikai tanszékén nyújtotta be, ahol azt a ’80-as évek elején elfogadták, megvédésére azonban csak 1989-ben utazhatott ki.

 

Kismaros – „Isten kegyelméből megvalósult a „lehetetlen””.

A ’70-es évek elején a közösség Kismaroson vásárolt egy kis telket, itt épült fel az „ősmonostor”: a faház. Majd később egy téglaépület, „az ikerház”. Itt, a hegylejtői házban „Ági néni” – ahogyan sokan ismerték –és Lénárd Ödön atya széles látókörű, kristálytiszta, Isten mellett elkötelezett szellemisége olyan lelki műhelyt hozott létre, amely útmutató fárosz lett az egyre több nővért számláló közösségnek és mindazoknak, akik itt kerestek eligazítást keresztény életük kérdéseiben.

Tímár Ágnes a Jacques Maritain, Jacques Loew, Hans Urs von Balthasar, Henri de Lubac, Paul Beauchamp, a külföldi bencés, ciszterci, trappista és más szerzetesközösségekkel szőtt barátságok, intenzív kapcsolatok révén a kismarosi közösséget a világegyház vérkeringésébe kapcsolta be. Fáradhatatlanul készültek az idegen nyelven megjelent művek fordításai, amelyek szamizdat formájában forogtak közkézen.

 

Új lendület – a Monostor építése

A folyamatos politikai enyhülés idején a szerzetesközösség létének hivatalos elismerése és egyházjogi rendezése is megtörtént. 1987. augusztus 14-én a Monostor „sui iuris” jogú incorporált priorátusa lett a Rendnek, 1993-ban pedig apátsági rangra emelték. 1996-ban érkezett el az idő, amikor az Egyházon belül, a Ciszterci Rend nagy családjában, a Zirci Kongregáció tagja lett a Kismarosi Gyümölcsoltó Boldogasszonyról nevezett Apátság.

1989-ben, a politikai fordulat után ismét nagy feladat előtt állt a közösség. „Terveztük a jövendő monostort, és elő kellett készíteni egy viszonylag nagyméretű építkezést, aminek egyedül a Gondviselő Isten volt az anyagi fedezete… A közösség mindennapi élete mellett rám szakadt a feladat, hogy pénz nélkül, építési vállalkozó nélkül, egyszerű munkásemberekkel építsem fel a monostort.

A tíz évig tartó építkezés után, 1999. április 17-én került sor a templomszentelésre.  Az ünnepen mondott rövid beszédében Ágnes apátnő így tekintett vissza a megtett útra: „A munkavezető mindvégig én voltam, ami csak úgy volt lehetséges, hogy az egész Közösség egyetlen emberként a legmélyebb egységben hordozta és megosztotta a feladatokat.”

2003. januárjában, amikor betöltötte 75-ik életévét, lemondott apátnői szolgálatáról. 2006. májusától saját döntése szerint a monostoron kívül élt, Vácon. Amíg képességei engedték, Lénárd Ödön atya történelmi kutatásainak feldolgozásával foglalkozott, az általa létrehozott „Jelenkori Keresztény Archívum” támogatásával. Egészségi állapotának romlása, fizikai, szellemi erejének gyengülése miatt 2018. áprilisában Verőcére, a Migazzi Kristóf Idősek Otthonába került, ahol 2020. augusztus 31-én szívének könyörgése meghallgatásra talált: „Jó Uram, ne haragudj, de sokféle kereszted elfárasztott. Már nem tudok ajánlkozni.”

Sok kereszttel, magánnyal, szenvedéssel átszőtt életét, hálánkkal együtt emelje fel és tegye dicsőségessé a Feltámadt Krisztus örök szeretete!

 

Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, 2020. szeptember 14-én,
16 órakor lesz a temetési szertartás szentmise keretén belül
a Kismarosi Ciszterci Apátságban.

Szomorú szívvel jelezzük, hogy a koronavírus járvány miatt

a temetés zártkörű,

ezért csak a közösség tagjai vehetnek részt rajta.

Mély egységben maradunk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették Ágnes nővért, és köszönjük mindazoknak, akik imáikkal kísérik Őt hitben, reményben és szeretetben. 

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta,
hogy ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm, 8, 32)

Olgi apátnő és a kismarosi ciszterci nővérek

 

A szövegben található idézetek Mónika Naplójából, Tímár Ágnes „Hivatás és küldetés”c. könyvéből; Bögre Zsuzsanna „Hétköznapi ellenállás, reziliencia, generativitás”
tanulmányából vannak.

A kép a Maigrauge-i Ciszterci Apátságban készült.

 

Fényképes összeállítás „Ági néniről”